Útinapló – az úton járás

In Célok, Gondolkodásmód, Meditáció, Szokásaink, Útinapló
Görgess lejjebb

Hosszú ideje érlelődik bennem, hogy írok egy naplót az útról, amin járok. Ez a hagyományostól eltérő útinapló lesz, mert a tárgya a spirituális úton járás, azaz az én spirituális utamon való járás. Viszont elvonatkoztatott tárgyát tekintve mégiscsak hagyományos, mert arról szeretnék írni, mit tapasztalok ezen az úton. Műfaját tekintve pedig egyértelműen napló, feljegyzések, érzések, kitekintések és terjengős gondolatmenetek várhatók. 

Miért fogalmazódott meg bennem az érzés, hogy írok egy naplót?

Először is azért, mert amikor – két évvel ezelőtt – elkezdett foglalkoztatni az önismereti út, és legfőképp a meditáció, nagyon szerettem volna erről olvasni. Élményeket, tapasztalásokat, hogy mások mit élnek át. Hogy milyen ezt elkezdeni, milyen folytatni és milyen benne lenni. Kicsit együtt-érezni. Beavatódni mások élményeibe, hogy ne érezzem magam egyedül ebben az ismeretlen világban. 

Azóta eltelt két év, és most már a csapból is meditáció folyik, mindenki meditál. Már rengeteg információ érhető el a neten, különböző technikákról, gyakorlatokról, beszámolókról. Szóval az önismereti és meditációs úton járásról való beszámoló immár nem hiánypótló. De így nem is nehezedik rám akkora nyomás, hogy olyat írok, amit eddig még senki. És őszintén szólva, nem is ez volt a célom. Sokkal inkább a tapasztalat megosztása, mivel akkor nekem ez jól jött volna. Azóta persze ezt az egészet máshogy látom, mert az már világos, hogy az önismereti utazás mindenkinek más élmény. Mindenki a saját útján jár és mindenkinek más lesz a tapasztalása. És nem az fogja igazolni az én valóságomat, hogy másnak ugyanaz-e az élménye.

“I am not a product of my circumstances. I am a product of my decisions.” Stephen R. Covey
Quote by Stephen R. Covey
Photo by the_jiju

Az út elején úgy éreztem, arra van szükségem, hogy olvashassak, hallhassak, tudhassak arról, hogy az amit átélek, normális-e, jó úton haladok-e. Hogy viszonyítani tudjam a mások tapasztalatát a sajátomhoz. Utólag örülök, hogy nem volt ilyen olvasnivaló. Mert arra már rájöttem, hogy az úton járás nem jó vagy rossz, de legfőképp nem feleltethető meg ilyennek vagy olyannak. Nem lehet azt mondani, hogy így kéne vagy úgy kéne.

Az úton járás olyan, amilyen az út.

Nem tudom rosszul csinálni. Csak akkor, ha lelépek róla. (Akkor meg már nem az úton járok, szóval technikailag az sem „rosszul járása“ az útnak.) Azt viszont kicsit sajnálom, hogy nem kezdtem el akkor írni az útinaplót. Érdekes lett volna teljesen az elejétől írni, és beszámolni a friss tapasztalatokról. Viszont még most is az út elején vagyok, és különben is, ki mondta, hogy útinaplót az utazás kezdetekor lehet csak elkezdeni?

Szóval arra jutottam, hogy szeretnék erről írni. Egyrészt azért, mert grafomán vagyok, másrészt mert van igényem a rendszerre (keretekre, korlátokra) és jó érzéssel tölt el, ha nyomon tudom követni a saját változásomat. Hogy majd vissza tudok tekinteni az úton töltött élményekre és láthatóvá tudom tenni saját magam számára a változást. Végül is mire jó egy napló…? Illetve az, hogy leírom, segít formába is önteni, megragadhatóvá tenni magam számára azt, hogy mit is élek át, mi is történik. Ha nem írom le, nem gondolom át, csak egy része tudatosul. (Kérdés, hogy az nem elég..?)

Vajon azt, amit a tudatom enged észlelni, nem szándékos? A pszichológia szerint mindenki pont annyira ébred rá, annyit hoz fel a tudatalattiából, amennyit a tudata el bír viselni. Tehát vajon nem direkt annyi tudatosul, amennyire szükségem van? Vagy ekkor a tudatom irányít engem és nem én a tudatomat? [Ezt még nem találtam ki, milyen formában tegyem hozzá a szorosan nem kapcsolódó gondolatokat, eszmefuttatásokat. A lábjegyzetet azért nem szeretem, mert az kizökkent az olvasásból. Úgyhogy a szövegtörzsben fogom hagyni mindenképp, lehet, csak máshogy fogom jelölni, hogy itt most kicsit eltértem a tárgytól egy kitekintő kérdés vagy gondolat erejéig.]

A másik ok, amiért írni szeretnék az – és ezért választottam a blog formátumot -, hogy tapasztalatot, élményt, érzést tudjunk cserélni. Kíváncsi vagyok arra, ti mit éreztek, gondoltok az olvasottakról, vagy akár teljesen másról, ami erről eszetekbe jut. Mert én a saját érzéseimet, gondolataimat és tapasztalataimat osztom meg (és az írás közbeni „hangos“ gondolataimat) és nyilvánvalóan ez csak az, ahogyan én látom a valóságot, az én valóságomat. Viszont kíváncsi vagyok a tietekre is. Én úgy hiszem, minél több szemszögből látunk rá a világra, annál közelebb jutunk a valósághoz. (Amihez egyáltalán nem kell közel jutni, engem egyszerűen csak érdekel). És a harmadik ok, amiért írni szeretnék az, hogy ha mégis valakinek az út legelején ez segítséget jelent, hogy olvashat az én élményeimről és tapasztalásaimról, akkor örömmel osztom meg. Természetesen az is lehet, hogy a kutya nem lesz kíváncsi erre, de ebben az esetben az első érv is egyelőre elegendő 🙂 

Szövegszerkesztés?

Ez volt a bevezető. Előre szeretném bocsátani, hogy nem tervezem megszerkeszteni az írásokat. Legfőképp azért nem, mert akkor nehezen fogom magam rávenni az írásra (és nem is lenne napló). Az úton való járás egyik felismerése számomra, hogy el szeretném engedni a tökéletességre való törekvést. Hagyni, hogy valami úgy legyen, ahogy van. Hogy valami úgy történjen, ahogy történik. És ne próbáljam meg mindenáron alakítani vagy kiszámolhatóvá, ellenőrizhetővé tenni. És észrevettem, hogy amikor csak úgy, magamnak írok (évek óta csinálom ezt), akkor könnyen megy, jönnek a szavak, jól esik írni.

(Sőt, előfordul, hogy így olyanokat írok, olyan gondolatok fogalmazódnak meg, amik „csak úgy jönnek“, valahonnan. Amik mintha nem az én gondolataim lennének, bármilyen furcsán is hangzik ez. De tényleg így van. Néha jönnek olyanok, amik azelőtt sosem fogalmazódtak meg bennem és számomra is újak, mintegy felismerésként tapasztalom őket, mintha valaki más mondta volna.)

Ha pedig egy szépen strukturált, jól olvasható, eladható, klikkelhető cikket szeretnék ebből formálni, vagy sosem ülök neki írni, vagy a szerkesztés soha nem történik meg. Vagy, ha meg is szerkesztem, elveszik belőle ez a „flow élmény“, a történés, ami az adott pillanatban tud lenni, utólag már nem. Aztán persze az is lehet, hogy ezt lehetne profin csinálni, és úgy megszerkeszteni a szöveget, hogy benne maradjon és olvasható is legyen. De én most a saját kedvemre szeretnék írni, nem profin, hanem úgy, ahogy jön. Ha pedig olvassátok és formálódik általatok is, akkor majd alakul, ahogy alakul. „Let it be!“ Hagyom, hogy történjen.

Az univerzum áramlása

Amit még tanulnom kell, hogy úgy hagyjam, hogy történjen, hogy közben legyen egy meder, amiben folyik a történés. Hogy tudatosan jelen legyek a pillanatban, hagyjam történni a dolgokat, de ne sodródjak az árral.

Azt hiszem, ezt úgy lehet, hogy tisztán látok és észreveszem, ha sodródok. Akkor újra meg tudom fogni az evezőt és kormányozni a hajót. És ehhez kell a tudatosság, a tisztánlátás. Különben nem veszem észre, hogy nem én kormányzok. És azt sem veszem észre, ha az árral szemben próbálok evezni (Jó esetben feltűnik, hogy marhára nehezen megy minden..) Szerintem tudatosan jelen lenni a pillanatban és hagyni, hogy történjenek a dolgok, úgy lehet, ha az univerzum áramlásába kapcsolódok. Ha arra evezek, amerre a folyó folyik és hagyom, hogy a folyó vigyen, segítsen utamon. Ha az evezőt akkor használom, ha akadály van előttem, és nem azért, hogy gyorsabban vagy lassabban haladjak, mint ahogy a folyó folyik.

"The river is everywhere." Herman Hesse, Siddhartha
Quote by Herman Hesse, Siddhartha
Photo by the_jiju

De van egy irány, amin haladni szeretnék és ebben hagyom, hogy a folyó segítsen. Ha egyáltalán észre tudom venni, hogy az irány megegyezik a folyó irányával, akkor tudom hagyni, hogy segítsen, akkor tudom hagyni, hogy a folyó folyó legyen. És én akkor eggyé válok a folyóval. Addig, amíg az utamon tart és segít. Ehhez kell a tudatosság és tisztánlátás. Hogy lássam az én irányomat és lássam a folyó irányát. Ha a kettő nem egyezik, valamit nem vettem észre.

Az írásra lefordítva számomra ez most azt jelenti, hogy van egy kerete az írásnak, van egy medre. Azaz van egy gyakorisága. Az irányom ezzel kapcsolatban az, hogy minden héten írok. Ezt szeretném rendszerben tartani. És itt kapcsolódom ehhez a bloghoz és a fő témájához, a rendszerezettséghez. Úgy lehet egy új szokást elsajátítani, beépíteni valamit a rendszerbe, ha rendszeresen csináljuk. És itt most szándékos a látszólagos szóismétlés. Rendszer-esen, akkor lesz a rendszer része. Ezért kellenek az irányvételek. És kellenek azok az eszközök, amik segítenek mederben maradni, a keretek. 

És ha minden jól alakul, folytatás következik. 🙂

Submit a comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

3 × három =